Éjjel minden köddé válik, nem marad

Az álom, ha rád talál, mindent megtagad.

Nem kérdez – játszik, vagy kicserél,

s ami nappal tiszta volt, idegenként él.

Árnyék lopódzik a falra, valaki figyel,

félbemarad a szó, melledre tenyerel

Lassan húz le, hangtalanul ránt magához,

nem tudod már, ki beszél, és ki az ott.

mint víz a hideg kövön, fut a gondolat,

kapaszkodnál, de sodor egy másik változat.

Szétcsúszik a biztos forma, nincs határ,

benned valaki idegen hangon kiabál.

valami kattan, árnyék kúszik a vakolaton,

sarokból néz, nem szól, áttűnik a falon.

Aztán reggel párás üvegen rajzol jelet,

a szoba lassan visszaveszi a teret.

Ami éjjel szétcsúszott és szétesett,

ébren hamar eltűnt, nem is létezett.